A luxus és ami mögötte van

A hétvégén Monacoban és Monte Carloban jártam. A világ egyik leggazdagabb szegletei ezek, szerintem itt a legnagyobb az egy főre jutó Lanborghinik, Ferrarik, Bentley-k, Rolls Royce-ok és egyéb luxusautók száma. Ez nem vicc! Komolyan!

Az első 10 percben, nah jó 1 órában, nyitott szájjal bámulod ezeket az autócsodákat, majd elkezdesz gondolkozni azon, hogy vajon mi lehet mindezen csillogás mögött? Mikor a nagypapi kiszáll a Porsche-ból, mellette a csinos kis 20 éves barátnője, a legnagyobb pompában, kis miniben és bebaktatnak a Casino-ba édes kettesben, kézenfogva. Vagy amikor a pompától kicsit arrébb, úgyanúgy megtalálod az utcán kéregető hajléktalant. Akkor elgondolkozol, hogy van-e igazság a Földön? Biztos, hogy minden rendjén van így? Hogy létezik a világnak egy - pontosabban én még csak ezt az egyet láttam a saját szememmel - olyan pontja, ahol több 100 ezer EUR-ba kerül egy autó, ahol napközben is EUR ezreket szórnak el az emberek egy Casinoban, ahol a csillártól, a falakig minden aranyborítású, vagy az utcán a "legmenőbb" helyeken töltve szabadidejüket. Ezt látva azt gondolom, hogy nincs. Mert emellett, ugyanebben a percben sok millió embernek nincs mit ennie, nem tud gondoskodni a családjáról vagy éppen csak önmagáról.

Ezután a kis elméleti kitérő után evezzünk egy kicsit vidámabb vizekre. Szóval álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha belülről fogom látni a híres Monte Carlo-i kaszinót :O és most meg nem csak láttam belülről, de még játszhattam is benne (persze csak 1 EUR összegben, a többiekkel összefogva, nah de mégis az érzés meg volt :)). Az épület kívül-belül gyönyörű! Sajnos a belső részt nem tudom megmutatni, mert nem engednek se telefonálni, se fényképezni odabent, de egy igazi szociológiai tanulmányt lehetne írni az odabenti életről, ami szerintem semmihez sem hasonlítható....Ugyanakkor a belső rész sokkal kisebb, mint azt gondoltam. Össz-vissz 3 helyiségből áll, az egyikben játékgépek, a másikban Black Jack és Rulett asztalok állnak, a harmadikban pedig régi játékgépek vannak kiállítva. Persze ez a rész az, ami mindenki számára elérhető, emögött elzárva létezik a VIP részleg, ahol szivarozó bácsikák whisky-t szürcsölgetve töltik mindennapjaikat.

Maga a város, mint látható egy betondzsungel, tele rondábbnál rondább épületekkel. Az egyetlen üdítő pont a part menti sétány, a hercegi vár, illetve az a rész, ahol a Forma 1-es versenyeket rendezik. Látogatásomkor sem hazudtolta meg magát Monaco. Épp yacht show-t rendeztek, ahova 80 EUR-nál (kb. 24 000 Ft) kezdődtek a belépőárak és az egész arról szólt, hogy ki tud nagyobb és több luxussal felszerelt yacht-ot vásárolni magának. Persze akadt egy Twilight nevű gazdára váró páciens is :)

Ezekután a többiek becsábítottak A MÚZEUMBA. Ezt leginkábbis a Tropikárium és valami őslénymúzeum összefonódásaként tudnám jellemezni. Mindenki oda meg vissza volt tőle, hogy miket fogunk látni. Gyönyörű tengeri élővilágot láttunk, szebbnél szebb lubickoló halacskákkal, de azért mégis csak halakról beszélünk, amelyek láthatásáért 10 EUR-t fizettem....Jó, azért a fenti kilátás kárpótolt valamelyest, de azért kicsit mégis szájhúzva jöttem ki.

Mindent egybevetve örülök, hogy elmentem a kirándulásra, hisz olyan dolgokat láthattam, amiket ha most kihagyok örökké bántam volna. Akármilyen felszínes, luxus világ az, nekem akkor is tetszett, még a halak is ;)

És lőn iskola!

Hol is kezdjem? Elkezdődött az első sulis hét. Eddig azt hittem tudok franciául, most azonban kezdek kételkedni ebben. Nah de ne szaladjunk ennyire előre. 

Szóval, hétfő reggel, suli. Persze csak azután miután sikerült szert tennem a saját személyre szabott internetemre 3 nap vegetálás után. Konkrétan szerintem elvonási tüneteim voltak már attól, hogy semmi, azaz SEMMI kapcsolatom nem volt a világhálóval, csakis a 9 m2-nyi szobámmal élhettem társadalmi életet, ami valljuk be egy kicsit nehézkes. Tehát miután hatszor körbeugráltam örömömben mindent és mindenkit, hogy végre van netem, elindultam és megkerestem, hol is az a bizonyos Gestion des Ressources Humaines 2 óra. (Magyarul emberi erőforrás szerűség akar lenni). A tancinéni nagyon cuki, szépen, érthetően beszél, jók a diái még jegyzeteltem is. Szuper kezdet :) Még a 3 órányi folyamatos figyelés sem okozott problémát (itt egy tanóra 3 - igen 3 azaz három!!!- óra hosszán át tart). Egyébként elsőre kicsit leesett az állam mikor ezt megtudtam, de kb. óránként van 10 perc szünet szóval ki lehet bírni :)

Kedd reggel. Az első olyan nap, amikor 9-16-ig órám van. Ez ugyebár a fentiek szerint 2 órát jelent. Gondoltam egy angol meg se kottyan, mellé választok egy mesterképzéses tárgyat, mert az jó sok kreditet ér. Meg ahogy azt a királylány megálmodta... Az angol helyett a szerda délutáni órám volt megtartva, amiről persze nem tudtam, így kimentem a teremből, hogy fél óra múlva egy kupac olasz Erasmusos kíséretében bevágtázzak sűrű elnézések közepette, hogy bocsi én mégis ide jöttem xD 

Ekkor volt alkalmam először kipróbálni a sulis menzát is. Véleményem szerint igencsak jó hely!! 3,15 EUR-ért három fogásos ebédet kapsz, amit te válogatsz össze a saját ízlésed és preferenciáid alapján főételek, gyümölcsök, saláták, joghurtok és desszertek közül. A lehető legolcsóbb módja annak, hogy főtt ételt ehess és még jól is laksz vele. Feltéve, ha van időd kivárni a fél órás sort, gyorsan belapátolni és elrohanni a következő órádra. Persze nem minden nap kell ennyit sorba állni, csak épp amikor a legéhesebb vagy :)

Tehát ebéd után elrohantam a mesterképzéses órámra, amiről kb. 5 perc után ki is jöttem, mondván, hogy nem, nem és NEM tudok ebből levizsgázni. Pedig hát 6 kredit, az csak 6 kredit, de kénytelen voltam más után nézni, mivel a tanár nem volt a lehető legkedvesebb és a környezetgazdaságtan sem vonzott túlságosan. 

Eddig még egészen tetszett az iskolába járós dolog. Majd jött a tegnap és a ma, azaz a szerda és a csütörtök, ami kiderült, hogy a lehető legnehezebb napjaim lesznek. Sikerült olyan tanárokat kifognom, akik hogy is mondjam, nem azok a segítőkész fajták. Ráadásul alig nyitják ki a szájukat és annyira kell koncentrálnod, hogy megértsd amit mondanak, és ne csak szavakat, hanem egész mondatok, hogy 1 óra után úgy érzed, mintha egész nap bent ültél volna... Ha megkérdezed, hogy ugyan milyen könyvből tudnál tanulni Erasmusos létedre, a kissé hiányos jegyzeteiden kívül, akkor a válasz csak annyi, hogy semmiből :) WTF? Merci beaucoup! Hát jó, akkor keressünk francia ismerősöket, akik hűségesen látogatják az órákat és szorgalmasan jegyzetelnek. Ki is szúrtam egy csajt, meg is engedte, hogy lefotózzam a jegyzeteid és a segítségét is felajánlotta, ha nem tudnék valamit kiolvasni. A probléma csak annyi, hogy a nevét sem tudom, így ezzel várnom kell a következő hétig, mivel elkezdtem lemásolni itthon, de igencsak hiányosan, mivel sokszor elmosódott a kép vagy egyszerűen nem tudom kiolvasni a szavakat. Érdekes lesz így ez a tanulás. Már előre látom, hogy többet fogok tanulni a következő 4 hónapban, mint otthon az elmúlt 4 évben. De ha túlélem, akkor biztos nem lesznek megszólalásbeli problémáim franciául sem ;) So, let's do it ;)

Az első lépések

Péntek van. Beköltöztem. A koli? Nem tudom. Ha belegondolok, hogy mennyit fizetek egy 9 m2-es szobáért, ami fent van a hegyen, ráadásul a harmadik emeleten és még eszembe jut, hogy a cuccom is teljesen egyedül kellett felcipelnem, (a taxissal nem is igazán jutottam dűlőre a telefonban, így nem jött értem), a félig törött bőröndömmel, akkor legszívesebben kitépném az összes hajam szálát. Ugyanakkor negyed annyi, mint egy albérlet, nem vagyok egyedül, be van kamerázva és csak az enyém a szoba, nem kell osztoznom rajta. Egyébként is csak azért látom most ezt ilyen borúsan, mert túl mély nyomot hagyott bennem a mai cipekedés… Az emlékek elhalványulásával ez is jobb lesz :)

Holnap reggel program van! Irány Eze a közeli kis falucska, ahonnan állítólag meseszép a kilátás, mellesleg maga a hely sem piskóta. Majd meglátjuk. Ígérem, mindent dokumentálni fogok a csodás fényképezőm segítségével ;)

Mert minden kezdet nehéz

Minden kezdet nehéz, mondják az okosok. Miért lenne ez velem másképp?! Az egész ott kezdődött, hogy kedd éjjel nyakamba vettem fél Európát és felszálltam a Nizzába tartó buszra, ami természetesen honnan máshonnan is jöhetett volna, mint Bukarestből. Persze sehol máshol nem volt már szabad hely, csak hátul, ahol drága keleti szomszédaink nem nézték valami jó szemmel a megérkezésem. Végül beült mellém egy (szerintem!) olasz pasi, aki csak olaszul és spanyolul beszélt, így ismeretségünk nem volt túl gyümölcsöző, mivel én egyiket sem értem :) Azt bezzeg el tudta mutogatni, hogy kéne a telefonom neki…na mindegy, szerencsére elhagytuk őt Milánóban. A buszon összeismerkedtem két magyar nővel is, akik a későbbiekben sokat segítettek, de erről majd később. 

Szóval, 21 óra és 50 perc után, számos és számtalan megálló és pisiszünet után végre megérkeztem. Na de hova is? Ez volt a legelső kérdésem, mivel a busz egy építkezés mellett a város lehető legkintebbi pontján állt meg, mindezt este fél 9 után, teljes sötétségben. Ehhez tudni kell, hogy Nizzában este 9 körül, azután meg pláne alig közlekedik valami, kivéve a drága, egyetlen villamosom, amitől épp fényévekre voltam. Hurrá, gondoltam, hogy a francba fogok eljutni a város másik felén lévő hostelembe, ahol a koliba költözésig lévő két estét tölteni fogom? Ekkor jött képbe az egyik magyar hölgy. Felajánlották, hogy behoznak a központba, hogy csak innen kelljen taxit fognom. Cool! Hisz nagyon nem mindegy, hogy csak 25 EUR-t fizettem a taxisnak a központtól vagy kb. 50-et kellett volna a világ végéről! 

Végre megérkeztem a hostelembe, ahol a spórolás végett olyan szobát foglaltam, ahol négy fő lakott együtt. A sors két amerikai és egy angol srácot adott mellém. Persze miért is lett volna köztük lány?! Ettől jól meg is ijedtem az elején, de szerencsére kiderült, hogy alaptalanul. Mindannyian tüneményesek és nagyon kedvesek voltak (cipelték a bőröndjeim is :)), ráadásul az amcsikat még egy budapesti nyaralásról is meggyőztem! Éljen a jövő turisztikai szakembere :D (Ja és a legmeglepőbb, hogy a hostelben Budapestről szóló prospektust is osztottak :O) Harmadik emberünk ugye az angol srác, Alex. Csütörtök este lementünk a bárba egy italra. Beszélgettünk mindenféléről, többek között Magyarországról is. Ekkor kaptam az első sokkot, mikor londoni, tanult ember létére azt mondja nekem, hogy Magyarország Albánia vagy legalábbis Montenegro mellett van :O 

A következő húzása a valutánkat érintette. Először kérdezte, hogy ugye nálatok is EUR van?. Mondtam, hogy nem forint. Jah persze, Ti nem vagytok benne az EU-ban! ?:O Are you kidding me???? Gyorsan kiműveltem szegényt, bár nem hiszem, hogy neki ettől jobb lett :)

Milyen volt a hostel? Szerintem a szuper nem elég kifejező! Free reggeli (müzli, 100%-os gyümölcslevek, tojás, kávé, tea, pirítós, saláta, vaj, lekvár…) Free Wifi mindenhol, kihelyezett számítógépek, amiket akkor és arra használtál, amire csak akartad. Ja és egész nap ingyenes kávé és tea fogyasztás ;) Kicsit messzire volt a központtól, fenn a hegyen, de 15 percenként közlekedett 8-12-ig és 17-éjfélig egy kisbusz.

Csütörtök reggel a cseh ismerőseim segítségével elindultam felfedezni, hogy hol is fogom igazából álomra hajtani a fejem a következő 4 hónapban. Hallottam én mindenfélét a kolis beköltözésről, így gondoltam jobb a biztos, eljöttem leellenőrizni, hogy megvan-e minden papírom. Meglepően kedvesek voltak itt is, pedig eddig mindenki csak ijesztgetett a viselkedésüket illetően. Nem tudom, lehet, az én ítélőképességemmel van a baj, de eddig az összes francia teljesen normális volt. Segítőkészek, kedvesek és jó fejek. Mondjuk, ehhez lehet az is hozzájárult, hogy nem angolul beszélek hozzájuk. Innen is köszönöm Volosinné tanárnőnek a francia tudásom :* 

A koli után jöhetett a suli. Zöld övezet, üvegfalak, ezt a St. Jean D’Angély Campus, ahol tanulni fogok. Az itteni koordinátor háromnegyed 12-kor is olyan kedvesen fogadott, hogy nem is tudtam mire vélni. Részletesen, pontról pontra mindent elmagyarázott, minden prospektust megkaptam, ráadásul az is kiderült, hogy járhatok francia órára teljesen ingyen! ÉLJEN! Negyed 1 után jöttem ki tőle és szava sem volt, annak ellenére, hogy már déltől ebédszünete lett volna… Elküldeném hozzá némi viselkedésbeli továbbképzésre a külkeres TO-s néniket…

Ezután hű társaim, a térképeim segítségével (amit szintén teljesen ingyen kaptam, a kolitól is és a sulitól is) elindultam felfedezni a tengerpartot. Rájöttem, hogy hétfőn az egyik első utam a H&M-be fog vezetni rövidnadrág és esetleg egy fürdőruha ügyében. 22 fok van, de kb. 30-nak érzem! Mindenki a tengerben és a parton süttetni magát én meg persze nem hoztam nyári cuccot, gondoltam 22 fokban nem lesz rá szükségem. Hát a nagy francokat, majd megsülök! Na nem baj, majd orvosolom a problémát, csak a jó idő tartson még ki ;)

Amikor egy álom valóra válik

És tényleg. Sokan egy egész életen át küzdenek azért, hogy legalább egy igazi álmuk valóra válhasson. Ezzel szemben nekem 22 éves koromra valóra válik az egyik legnagyobb:

4 hónapot tölthetek imádott franciáim körében a meseszép Francia Riviéra egyik legszebb városában, Nizzában. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a hatalmas szerencsét, de nagyon hálás vagyok a sorsnak, anyukámnak és a sajnos már 6 éve messze járó nagymamámnak, akik mindezt lehetővé tették számomra.

Jövő kedden este 11 órakor felszállok arra a bizonyos buszra és jöhet a Viszlát Magyarország! Bonjour Nice! :) Rettentően várom már, ugyanakkor legalább ennyire intenzíven kezdenek felébredni bennem a félelem apró érzései is. De ez most nem számít. Semmi más nem számít, csak az, hogy indulok :)

De hogy is kezdődött mindez? Valamikor főiskolás éveim elején, mikor először hallottam az Erasmus programról, már akkor tudtam, hogy kell! Nagyon! Minden áron! Ez körülbelül 3 évvel ezelőtt volt. Sokszor felélénkült bennem a mehetnék, de hol anyagi okok miatt, hol pedig valamiféle félelemérzet miatt, mindig visszatáncoltam a pályázástól.

Tavaly ősszel azonban minden eddiginél erősebben éreztem, hogy vagy most jelentkezek vagy soha. És ezt nem csak képletesen mondom. Tényleg most volt az utolsó lehetőségem arra, hogy mielőtt befejezem a főiskolát, világot láthassak. Így vettem egy nagy levegőt és beadtam a jelentkezésem. Néhány idegtépő nap és hét után megláttam a suli falán a nevem, azon szerencsések között, akik elnyerték az Erasmus ösztöndíjat. Nem is akárhova, hanem az áhított napsütötte, tengerparti városkába, Nizzába.

Madarat lehetett volna fogatni velem a boldogságtól :) Ám a java csak eztán következett...

Nizzában jellemzően a kollégium sokkal olcsóbb, mint egy albérlet, akkor is ha többen költöznek össze. Így mindent elkövettem azért, hogy kollégista lehessek. Ehhez tudni kell, hogy a drága franciám, nem éppen a legsegítőkészebbek, kivéve, ha naponta, akár többször is, de a nyakukra jársz. Így kiderült, hogy április 30-ig kell jelentkezni. Mindez április 27-én pénteken. Miután nagy nehezen online jelentkeztem, jöhetett a temérdek mennyiségű papír, igazolás, horribilis összegért történő postázása (nem, e-mailben nem jó, persze, hogy nem, irtsuk csak a fákat -.-"), ráadásul 2 külön helyre. Nah jó gondoltam, semmit sem adnak ingyen, ha csak ennyit kell idegeskedni, akkor oké. Mekkorát tévedtem!

Június környékén jött a sokk, hogy nem vettek fel abba a kollégiumba, amelyiket ajánlották és amelyik a legjobbnak tűnt. Ráadásul mindez úgy, hogy nem értesítettek, hanem gondoltam rákérdezek, mert már olyan régóta semmi hír. Innentől kezdve naponta körülbelül 2-3 levelet váltottam a kinti ügyintézőkkel, mire sikerült mégis odakerülnöm.

A második megrázkódtatás akkor ért, amikor kiderült, hogy a koli kezest kért az ott lakóktól. Nagyszerű, gondoltam, mit nekem egy kezes! Van anyukám, van apukám, van tesóm, valaki csak elvállalja. Hohóóóó persze, kezes csak az lehet, aki kisebb vagyont keres (persze magyarországi viszonylatban) és mindezt csakis EUR-ban fogadják el. Remek, őrjöngtem a boldogságtól...Persze, nem kötelező kezest adni, de ebben az esetben plusz 2 havi kolidíjat kell letenned az egyik bankba, melynek fejében ők vállalják ezt. Nah jó, akkor a bank, legyen, a híd alatt mégsem lakhatok. Már épp kezdtem beletörődni abba, hogy az 1 havi kolidíjnak megfelelő kaució után már megint egy váratlan költség, amikor jött a Facebook. Természetesen a Nizzába készülőknek van FB csoportja is :) Ez az én hatalmas mákom :) Szóval ott olvastam, hogy amennyiben előre kifizeted a 4 havi kolidíjat, akkor nem kell a kezes. ÉLJEN, megvan a megoldás :) Úgyhogy most már csak a szobára kötendő biztosítás kérdése van. Ebben azonban újra a Facebook segít, ugyanis a kintiek segítenek nekünk ezt nagyon olcsón megkötni ;)

Tehát a végére minden puzzle darabka a helyére került. Végül is nem olyan nehéz ezekkel a franciákkal :) Remélem ez a véleményem végig kitart majd ;)

Kövessetek és megtudhatjátok!