Itt az idő!

Sajnos eljött ez a nap is. Holnapután utazom haza és már szinte csak vizsgázni jövök vissza a januári két hétre. Fél éven belül harmadjára csomagolom össze eddigi kis életem és állok újból tovább, mert megint itt az idő, és menni kell. A szokásos közhellyel élve egyik szemem sír, a másik nevet. Bár az igazat megvallva inkább mindkettő sír. Ez egy olyan csodálatos világ volt, amit nem akarok itt hagyni, nagyon nem. Pedig muszáj. Itt az ideje, hogy véglegesen teljesen felnőjek és dolgozó nő legyen belőlem.

Az elmúlt közel 4 hónapban bejártam az összes környező, gyönyörű települést, voltam Párizsban, Marineland-ban és ami a legfontosabb új barátokra, ismerősökre és rengeteg-rengeteg élményre tettem szert, amiket sosem fogok elfelejteni és amik örökre a részemmé váltak. Fejlődött a nyelvtudásom mind angolból, mind franciából és azt hiszem végre nyelvtanilag is tudok helyesen beszélni :) 

Tudom, nem szabad arra gondolni, hogy haza kell menni. Élvezni kell az utolsó napokat és arra gondolni, hogy milyen nagyszerű, hogy ez egyáltalán megtörtént. Csak az a baj, hogy ezt könnyebb mondani, mint véghezvinni, főleg mikor eljön a perc, hogy összepakold a bőröndöd és mindenhol apró pici fecnik, papírkák jönnek veled szembe, amik mind-mind egy-egy élményről árulkodnak. Amikor olaszul tanultál a Párizsból hazatartó TGV-n, amikor ugyanitt egy olasz lányt tanítottál magyarra, amikor a monacoi "tropikáriumban" jártál, amikor Gáborral együtt fedeztük fel Cannes apró kis utcáit, amikor halálra fagyva Disneyland-ben forrócsokiztatok és még ezernyi apróság. Akkor azt hiszem eltörik az a bizonyos mécses és nem tudok csak arra gondolni, hogy milyen jó volt, hogy megtörtént, hanem csak azon jár az eszem, hogy még, még, még ennyi nem elég!

Pedig tudom, hogy ennyi volt és nem lehetséges több. Egyenlőre. Mert sosem lehet tudni, hogy merre sodor az élet szele és még az is lehet, hogy nem otthon fogom megtalálni álmaim munkahelyét bármennyire is jó lenne, hanem valahol máshol. Talán Olaszországban, talán Franciaországban, talán egy távoli, kis bolygón, ahol csak a rózsám és én leszünk :) Mindegy is hol leszek, ennek a 4 hónapnak az emléke örökké velem marad.

A végére pedig egy nagyon fontos megjegyzés. Az Erasmus Program. Gyerekek! Gyertek, csináljátok! Saját tapasztalatból tudom, hogy ki lehet jönni az ösztöndíjból, csak okosan kell gazdálkodni. Látjátok mennyi helyen jártam és még így is sikerült. Szóval kalandra fel! Ez lesz életetek legjobb döntése, ezt garantálom ;)

Marineland, az én Wonderland-em

2013. december 15., vasárnap. Ez a nap örökre beleírja magát az emlékezetembe. Nem csak azért mert, sikerült megpirulnia az arcomnak xD, hanem azért is mert MARINELAND-ben jártam. Hogy kicsoda, micsoda Marineland? Az én kis Wonderlandem. Egyfajta állatkert, de nem a hagyományos értelembe véve. Profiljukban gyilkos bálnák, delfinek, oroszlánfókák és kaliforniai fókák produkciói szerepelnek elsősorban. Emellett persze a "klasszikus" cápa, rája, teknős, "háziállat" kategóriákkal is rendelkeznek, de a legtöbb ember mégiscsak az előbbiek miatt érkezik. Ezen állatokat nem csak különböző gyakorlatokra, illetve viselkedések tanítják, de azt is fontos célnak tekintik, hogy minél jobb körülményeket biztosítsanak nekik a szaporulathoz. A legfrissebb jövevény a 2013. november 20-án 19:38-kor érkezett gyilkos bálna bébi, aki máris 150 kg-os "csöppséggé növekedett. A második legfiatalabb közöttük pedig a 3 éves tesója, aki 750 kg-nál tart.

Ahogy említettem a bálnák mellett delfinekkel is foglalkoznak, akik hihetetlenül játékosak, okosak és intelligensek, akkor is, ha a trénereik nincsenek ott. Igen, trénereik, többes számban, merthogy Marineland-ban minden állatnak külön, saját trénere van, aki csak vele foglalkozik.

Ki találkozott már oroszlánfókával? Oké, gondoltam, hogy nagy, na de ennyire????? A gondozók szerint a nagyobbik közel 2,5 méter magas és 400 kg. Nem rossz....

Gyerekkorom óta imádom a delfineket és a gyilkos bálnákat. Most pedig végre találkozhattam is velük, ami hatalmas, leírhatatlan élmény volt. Még most sem fogtam fel teljesen, hogy megtörtént. Köszönöm anyukámnak, a Perwol Black Magic-nek és persze az Erasmus programnak ;)

Apa, kezdődik!!!!!!

Szerintem mindenki emlékszik még erre az ismert szlogenre. Nekem egyből ez jutott eszembe, amikor végre megnyílt az 1 hónapja épülő karácsonyi vásárunk.

2×2 sorban állítottak fel egyforma fabódékat, a szokásos karácsonyi nyalánkságok és portékák árusítása végett. Emellett egy óriáskereket és egy jégpályát is alkottak, utóbbi számomra kicsit bizarr, hisz itt még mindig 15-20 fok körüli nappali hőmérsékletek vannak, az emberek pedig a szabadban jégkoriznak :D

Mint minden karácsonyi vásár, természetesen ez is tömve van emberekkel hétvégente, kb. 30 perc alatt sikerült 10 bódé mellett elhaladnunk, mert annyira tömve voltak a sorok. Egy valamiben viszont hasonlít a budapestire, baromi drága :D Az óriáskerék például 3 percre 7 EUR, egy adag sült gesztenye 5 EUR, ha pedig valamilyen kézműves terméket szeretnénk venni, akkor 20 EUR alatt szinte semmit nem találunk.
Mindezek ellenére nagyon hangulatos, főleg esténként a karácsonyi zenékkel!
Ez a kis emberke pedig a tengerparton kíván mindenkinek Boldog Mikulást :))))

Mert az élet nem csak játék és mese...

Back to reality. Ezzel a címmel posztoltam nemrég egy képet a Facebookon, párizsi hazajövetelem után. De még mennyire, hogy vissza a valóságba! A végső nekifutás előtt ez volt az utolsó olyan nagyobb kiruccanás, ami még belefért, mert mostantól jön a mindent elsöprő, véres vizsgaidőszak. Már el is kezdődött! A múlt héten meg volt az első prezentációm, ami teljesen önállóan ment. Ha olyan szemmel nézem, hogy franciául volt teljesen és ez volt az első szereplésem, mindenféle jegyzet nélkül, akkor okés. De ha azt nézem, hogy otthon milyen előadásokat tartottam, akkor inkább ne beszéljünk róla xD

Majd jött a mai megmérettetés. A francia kurzus záróvizsgája. Erről nem tudom mit gondoljak, vagy nagyon elcsesztem vagy nagyon jó lett. Igazából elsőként kész voltam, belenézett a tanár, azt mondta, hogy parfait, de akkor is. Ott motoszkál bennem az érzés, hogy mi van ha csak szarkasztikus volt a pasi. Bár a franc se tudja. Arra azonban mindenképpen nagyon büszke vagyok, hogy szerintem megszerettettem magam vele. Mármint nem ez a megfelelő szó, de nem tudok rá jobbat. Az elején ugye szokásosan, mint oly sokan itt, mikor megtudta, hogy magyar vagyok, úgy éreztem, hogy sokkal lentebbről indulok, mint a többiek. A mai napig nem tudom, hogy mi baja van a magyarokkal - igen, tuti, hogy csak a magyarokkal, mert a cseh meg szlovák lányokért oda-meg-vissza volt - de úgy érzem, hogy magammal szemben sikerült megszüntetnem az előítéleteit. A kurzus vége felé tényleg nem negatívan tekintett rám, hanem tudta a nevem, tudta, hogy mindig ott vagyok az órán és tudta, hogy nem olyan vagyok, mint ahogy elsőre bekategorizált. A vizsga eredményétől függetlenül, már azzal is elégedett vagyok, hogy sikerült elérnem nála azt, hogy engem, mint Mórocz Zsuzsannát értékeljen, ne pedig csak úgy, mint a magyar lányt.

De persze a harc még csak most kezdődik. Jön a jövő péntek, az első vizsga, majd a január. Ha január 13-ig életben maradok, begolyózás nélkül, akkor jó vagyok. Ha nem, hát akkor nem...És nem arról van szó, hogy sok a vizsgám, hisz otthon volt egy félév alatt 13 vizsgám is és azt is megcsináltam. De itt ez az 5 kb. azzal a 13-al fog felérni. Itt minden vizsga olyan, mint egy magyar érettségi. Rendkívül szigorúan veszik, hogy normálisan tagolod-e (bevezetés, tárgyalás, befejezés), milyen a stílusod, minimum 4 oldalt kell írni -persze a 2,5 órás vizsgán többet-, nem lehet felsorolás, hanem egész körmondatok, tele kell pakolni kötőszavakkal stb. És ha ez még nem lenne elég, ott lebeg felettem a nyomás, hogy ha nincs meg a 15 kreditem, akkor nagyon gyorsan kirabolhatok valami bankot, mert az azt jelenti, hogy vissza kell fizetnem az ösztöndíjat.

Szóval a helyzet nem egyszerű, de nem is kilátástalan, csak picit megint küzdeni kell érte. Igyekszem csak ezt az oldalát meglátni a dolognak :) Részemről minden tőlem telhetőt megteszek és egyébként meg úgyis sikerülni fog, úgyhogy BLEEEEEEEE ;)

Paris - Nothing gonna change my love for you - 2.0

3. nap

Indul, a hogyan ne fagyasszuk le kezünket és lábunkat kurzus. A mai napra egész napos városnézés volt betervezve, persze az időjárás nem akart sehogy sem melegedni, így kb. minden ruhánkat magunkra vettük, függetlenül attól, hogy állt, hisz egy a kabát alatt úgysem látszott, kettő inkább ez, mint a megfagyás J Szóval a gyönyörű Sacré-Cour-nél kezdtük a reggelt. Persze a kísérőink legelső mondata ez volt: ATTENTION pour les sacs! Vagyis táskákra figyelni, ami annyit tesz, hogy mindenhol a nálunk is népszerű emberkék ücsörögtek, vagy kerülgették a turistákat, feltehetően nem barátkozási szándékkal. Itt is jöhetett némi lépcsőzés, de egyáltalán nem volt olyan vészes, hogy kisvonattal kelljen felmenni, mint, ahogy az egyesek tették. Némi edzés sosem árt J Maga az épület nekem sokkal jobban tetszett kívülről, mint belülről, de ez az én egyéni véleményem. Sajnos benti képeket nem tudok mutatni, mert tilos volt fényképezni.

Számomra a nap fénypontja ezután következett. Montmarte. Tele művészekkel és szebbnél-szebb alkotásaikkal. Egyszerűen olyan hangulata van a helynek, hogy csak állsz, nézed őket és nem tudsz megmozdulni, mert annyira a hatása alá kerülsz. Valószínűleg ezt erősítette az is, hogy egy bácsi megszólított, hogy ugyan mondjam már meg, hogy honnan jöttem ezekkel a szép szemekkel és engedjem már meg, hogy lerajzolja őket, mert olyan gyönyörűek. Ha kicsit több időt maradtunk volna, bizony isten megengedem, de hát megbeszéltük, hogy majd legközelebb. 

Innen továbbállva jött a híres neves, Moulin Rouge, amit a turisták többsége csak kívülről csodál, hisz egy-egy előadás 150 EUR-ba kerül fejenként, de így is meghatározó élmény, főleg ha olyan olaszok vannak a társaságodban, akik kaphatóak némi kán-kán pózolásra :P

A mai napra az egyik utolsó közös program a Notre Dame volt, ami pont idén ünnepli 850. évfordulóját. Na ez viszont belülről is csodás!

Ezután jött némi szabadprogram, amikoris végre találkoztam Annával. Innen is köszönöm a teát és, hogy időt szakítottál rám :)

Majd este a főattrakció. Hölgyeim és uraim! Papírzsepiket kéretik elővenni! Következő fellépőnk az Eiffel-torony és egy igazán romantikus, szívmelengető esemény: A lánykérés. Bizony, pont ez történt. A legfelső emeletre érve egyszer csak azt látjuk, hogy egy fiú fél térdre ereszkedve kis piros dobozt előhúzva kéri meg kedvese kezét, mindezt egész Párizzsal a lábaik alatt. Na, ez a nem semmi! Uraim, lehet tanulni! J Persze a kiszemelt hölgy könnyek között mondta ki a boldogító igent, mi meg csak sóhajtoztunk és ámuldoztunk, hogy ilyen férfiak még léteznek.

4. nap

            Erre a napra az volt az utasítás, hogy arra a Louvre és itt találkozunk fél 4-kor. Persze mindenki az eddigre megtalált kis társaságával indult el felfedezni a valaha volt leghíresebb múzeumot. Saját kis olasz társaságom sikerült is megőrizni egészen Mona Lisa-ig, vagy ahogy itt mondják Joconda-ig. Szóval a Louvre. Igen. Nagyon szép, nagyon jó és láttam is a legfőbb attrakciókat (Dávid-szobor, Milo-i vénusz, Mona Lisa, Három grácia, Hammurappi törvényoszlopa…), de a 20. festmény és 30. szobor után kezdtem besokallni, pedig így is csak 2 emeletet jártunk végig a négyből…A külső udvara azonban valami fenomenális! A piramis és az egész épületegyüttes leírhatatlanul gyönyörű volt.

Szóval, mint mondtam szerencsésen elhagytam a társaim a tömegben, de gondoltam sebaj, mert úgyis csak 3 megállót kell visszamenni a metróval. Szóval beültem a kis paninis ebédemre a hostel mellett, majd bevártam a többieket és jöhetett újabb 6 órányi TGV hazáig. Ezalatt megtanultam olaszul, na jó, csak a legfontosabbak, az egyik olasz lány pedig ugyanezeket magyarul :)
 

Drága Párizs! Nagyon örülök, hogy találkoztunk, még mindig Imádlak és ígérem még találkozunk! <3

Paris – Nothing gonna change my love for you - 1.0

Kicsit megkésve bár, de jelentkezem egy újabb pipával a bakancslistámról. Ez pedig nem más, mint Párizs, a romantika, a szerelem fővárosa! Noha a romantikából némileg visszavetett az a borzalmas hideg, néhanapján széllel párosulva, ami sajnos mind a 4 napunkat jellemezte. De nem engedtem, hogy bármi is eltérítsen attól, hogy jól érezzem magam, hisz PÁRIZSBAN VAGYOK!!!!! 

 

1. nap:

Indulás reggel 8:45-kor. Na vajon a 29 emberből ki ért oda legelőször a pályaudvarra? Na ki? Hát persze, hogy én :) Úgy vártam már ezt a 4 napot, mint a messiást! Ráadásul TGV-vel mentünk. Tudjátok a train a grande vitesse, ami annyit tesz, hogy több száz kilométeres sebességgel száguldasz a cél felé egy emeletes vonaton. Nagyon mókás érzés volt, főleg mikor a másik sínpáron szembejött egy másik vonat és megcsapták egymást az előszelükkel. Az első ilyen találkozás nem esett jól, de aztán megszoktam :) 6 órás utunk után végre megérkeztünk, majd becsekkoltunk a hostelbe. Ez az egy amire muszáj azt mondanom, hogy BORZALMAS VOLT! Nem is az, hogy 2 fiú volt a lakótársam, egy lány mellett, hanem, hogy versenyezni kellett a meleg vízért, hogy 2 pulcsiban aludtam éjjel, mert nem volt fűtés és, hogy a reggelinek nevezett dolog automatából érkező csokis croissant-nak mondott valami volt. Az utóbbival még megbarátkoztam, de azért az egész napos fagyoskodás után jó lett volna egy forró fürdő és némi meleg a szobában, ahol ráadásul az emeletes ágy tetején lakó német srác egész éjjel dobálta magát és folyamatosan magában beszélt, amire minden egyes alkalommal felébredtem. Szóval a szállást nem fogom ajánlani senkinek, de persze, mint mindenhol itt is összefutottam egyik reggel két magyar sráccal :)

 

Szóval a pénteki program a Champs-Elysée és az Arc de Triomphe volt. Párizs már teljes karácsonyi lázban ég, az egész Champs-Elysée különféle árusokkal van tele, gyönyörű az egész, főleg éjjel kivilágítva! Ebből még az sem vont le semmit, hogy rettentő hideg szél fújt és se sapkám, se kesztyűm nem volt… Ezen felül rettentő büszke voltam magamra, hogy sikeresen megmásztam a közel 300 lépcsőfokot, - csigalépcső persze, mi más is?! - hogy feljuthassak az Arc de Triomphe tetejére és láthassam azt a csodát, amit onnan látni lehet. Az egész város, a kivilágított Eiffel-torony, minden ott hever a lábaid előtt! Csodálatos érzés volt.

2. nap

            DISNEYLAND!!!!! 

Őszintén megmondva ezt a programot vártam a legjobban. Nem is csalódtam benne :P Ciki, vagy nem ciki, de újra kb. 10 évesnek éreztem magam és kb. ilyen mentalitással is néztem Mikeyre, Aladdinra, Alízra, Arielre, Hófehérkére és természetesen az ikonikus mesebeli kastélyra. Ez az a hely, ahova, ha egyszer nekem is lesznek gyerekeim 1000%, hogy vissza fogok menni. Ezt nem lehet kihagyni! Na persze nem lehet szó nélkül elmenni a hercegnőruhában rohangáló kislányok mellett sem, akiknek természetesen ez a legelső dolog amit meg kell venni közvetlenül a bejáratnál. Ti melyik hercegnő jelmezébe bújnátok? Azt hiszem nekem Belle ruhája tetszett a legjobban, de a klasszikus Hófehérke darab sem nézett ki rosszul. 

Disneylandnek szerintem van egy nagyon jól kitalált marketingje. Ugyanis onnanstól, hogy megveszed a belépőt (35 EUR), minden egyes játékot ingyenesen vehetsz igénybe. Szerény véleményem szerint így sokkal könnyebb eladni a benti ajándékboltokban található tárgyakat is, hisz mindenki úgy van vele, hogy a belépőt már úgyis kifizette, másra nem kell költeni, szóval csak vesz egy kis ezt-meg-azt szuvenírnek. Jahés igen, a szabadesésem. Azt tudom, hogy ezt a játékot soha többet nem akarom, de azt nem tudom, hogy másoknak ajánljam-e :) Szóval döntse el mindenki maga, hogy ki akarja-e próbálni a Tower toronyot. Nem ismerem a mesei hátteret, de lényeg, hogy beültetnek egy dobozva másik 12 emberrel és kísérteteset játszva folyamatosan szabadesésben leejtenek 3 méter magasból, csak úgy, minden figyelmeztetés és jelzés nélkül. Erről csak annyit, hogy elvileg már csökkentették a sebességet, mert volt olyan, hogy egy nőnek megállt a szíve, mert annyira megijedt…

De azért vannak ennél sokkal kellemesebb dolgok is ott. Például a figurákkal való fotózkodás, a klasszikus mesékre épülő játékok, berendezett házikók és minden, minden olyan mintha valóban egy mesében lennél, hisz tényleg ott is vagy. Azt pedig csak rajtad múlik, hogy melyikben ;)

Ez volt az első 2 nap történése. A java még csak ezután jött a másnapi egész napos városnézéssel, esti Eiffel-tornyos kiruccanással és egy nem mindennapi tapasztalattal.

Hamarosan jövök a részletekkel ;)

C'est pas classique

Egy újabb dolog, ami megdobogtatta a szívem Dél-Franciaország kicsiny városában. Persze, tudom, hogy Erasmusosként az élet napos oldala jut itt nekem, az a bizonyos pohár is mindig félig tele van, semmint félig üres lenne, de nem tudom, úgy érzem, hogy itt mégis csak tudnak valamit, ami nekünk otthon nem annyira megy. Lehet, hogy a mentalitásukból fakad, vagy a természetükből vagy csak úgy érzik, de sokszor gondolom azt, hogy igen, flottul mennek a dolgok.

Az elmúlt hétvégén csodás élményben volt részem. Minden évben megrendezésre kerül a C'est pas classique nevű rendezvény, ahol péntek estétől vasárnap estig komolyzenei programsorozatok közül válogathatnak az érdeklődők. Igen ám, de ez nem csak a szó szoros értelmében vett komolyzene. Pont ettől pas classique, azaz nem klasszikus. Nekem 4 előadást volt szerencsém látni és mindegyik lenyűgözött. Az első a nyitó esemény volt, ahol is 3 hegedű és 1 brácsa szerepelt. A művészek énekeltek, táncoltak, bohóckodtak, miközben Vivaldit, Mozartot, Michael Jackson-t vagy éppen Spice Girls-t játszottak a hangszereiken. Mindezt 2 500 ember előtt. Fenomenális volt!

A másik meghatározó darab, amire beültünk a záróelőadás volt. Itt először egy testvérpár művelt fantasztikus dolgokat 1-1 zongorával, majd később egy egész zenekar csatlakozott hozzájuk, vonósokkal és fúvósokkal, amiből olyan előadást kerekítettek, amitől csak pislogtam.

Na és most jön a csavar. Otthon egy-egy ilyen előadásért a fél fizetésünket otthagynánk. Ezzel szemben itt az összes rendezvény teljesen ingyenes, mondom INGYENES volt! Bárki, bármikor, bármelyik előadásra beülhetett és ezért semmilyen ellenszolgáltatás nem vártak el tőle. A cél pont az ezzel a rendezvénysorozattal, hogy mindenki, szociális helyzettől függetlenül legalább egy évben egyszer eljuthasson ilyen rendezvényekre. Nem is kell mondanom, hogy a 7 órakor kezdődő zárókoncertre már fél 6-kor sorban álltak az emberek és nem is kevesen voltak azok, akik nem fértek be a 2 500 embert befogadni képes nagyterembe....

Emellett pedig rendszeresen vannak kiállítások, színházi estek, koncertek, amelyek többsége például, a sulin keresztül, a diákoknak teljesen ingyenesek :)

Ahány ház, annyi szokás

Vannak dolgok, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni :) Időről-időre találkozom olyan itteni szokásokkal, amelyek vagy megmosolyogtatnak, vagy amelyekről csak azt gondolom - a franciák szavajárásával élve - C'est bizarre, vagyis furcsa, nem hétköznapi és kissé idegen tőlem. Lássunk néhány olyat, amelyek a leginkább jellemzőek rájuk.

• Dúdolászás

Bárhol és bármikor képesek dalolászni :) Utcán, boltban, villamoson, buszon, bárhol. Főleg az idősekre jellemző, de találkoztam már velem egykorúval is, aki előszeretettel űzte eme tevékenységet. És ez itt teljesen normális, senki nem néz rájuk ferde szemmel emiatt egy percig sem :) Én kifejezettem imádom, amikor meghallom ahogy egy bácsika, vagy nénike vígan dúdolgat :)

• Furcsábbnál furcsább ételek összepárosítása

Hát igen, ez az egy, amit még mindig nem tudtam megszokni lassan 2 hónap után sem. Lazán összepárosítják a paradicsomszószos gnocchit, a párolt zöldséggel és a mustáros szószos disznóhússal, vagy a halat a főtt spaghetti tésztával. A másik kedvencem a rántott hús sajttal megszórt főtt tésztával, de a gombás szószos pulykahús aszalt gyümölcsös rizzsel például nagyon finom volt :) Mindezt úgy csinálják, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne és még én vagyok a fura, amikor közlöm velük, hogy életemben először eszem rántott húst főtt tésztával :)))) Képesek, majdnem felháborodva megkérdezni, hogy akkor Ti mégis mivel eszitek a rántott húst???? Hát, nem főtt tésztával...

• Az egyetemhez való hozzáállás

Az itteni diákok közül szinte mindenki céltudatosan tudja, hogy milyen mester képzésen akar továbbtanulni és konkrét elképzeléssel rendelkezik arról is, hogy a jövőben milyen munkakört szeretne betölteni. Az elején ez nagyon furcsa volt számomra, hisz otthon a többség még a suli végén sem tudja, hogy mit akar kezdeni magával, nemhogy az elején. Emellett ha megkérdezed őket arról, hogy felkészültek-e egy adott vizsgára, akkor kapásból rávágják, hogy persze és furcsán néznek rád, ha te nem ugyanezt válaszolod. Ezzel szemben otthon ugyanerre azt válaszolnánk: hát izé, készültem, de nem tudom, majd meglátjuk, vagy kapásból rávágjuk, hogy nem....

• Viselkedés

Mindenki azt mondja, hogy mennyire nem befogadóak, sőt elutasítóak a franciák a külföldiekkel szemben. Részemről ezt kikérem a nevükben is! Persze, nem olyanok mint a spanyolok vagy az olaszok, hogy puszival és hatalmas mosollyal köszöntenek, de azért egyáltalán nem mondanám őket elutasítónak.Eddig bárkivel beszélgettem közülük, mindenki kedvesen viselkedett, még akkor is ha nem tudtam magam megfelelően kifejezni franciául. Ez a suliban és egyéb helyeken egyaránt így volt, legyen szó jegyzetelkérésről, segítség kérésről vagy hivatalos ügyek intézéséről.

Ezek mellett még napestig sorolhatnám a furcsaságokat és különbözőségeket, de akkor miről írnék még a következő 2 hónapban?! :) Például a nagy mennyiségben előforduló óvóbácsikról? Vagy a magyarokhoz való hozzáállásukról? Vagy arról, hogy mennyire várom már, hogy legyen fűtés, hisz bármennyire jó idő is van napközben, az éjszakák azért már hűvösek? Vagy az itteniek vásárlási mániájáról?

Meglátjuk, még az is lehet, hogy ezek a témák is sorra kerülnek ;)

Az Édenkert újra nyitva

6 napos magyarországi kiruccanásom után hatalmas meglepetés fogadott Nizzában. Végre lebontották a Massena körüli kerítéssort és elénk tárulhatott maga a Paradicsom

Mióta itt vagyok, nem láttam mást a térből, csak a rengeteg munkást, a gépeket és a sok-sok kerítést. De mára ez megváltozott és egy gyönyörű park lett a helyén tele szebbnél szebb növényekkel és hatalmas füves területtel, ahol igazán kellemes környezetben érezhetjük magunkat. És mindez a városközpontban! Tudják ezek a franciák, hogyan kell hangulatot teremteni!

Mind a három különálló rész kerítéssel van körbekerítve annak érdekében, hogy éjjel se tegyenek kárt benne. Az első rész egy olyan terület, ahol éjjel szökőkútként tör fel a víz, körülötte pedig pálmafák és padok sorakoznak, hogy az idők végezetéig élvezhessük a látványt.

A második rész egy hatalmas botanikus kert szerű füves terület, tele piknikező emberekkel és különféle művészekkel. Ma például festőkkel találkoztam, akik épp az új parkot örökítették meg. A park két oldalán pedig növényeket ültettek. A járda szélén kis táblákkal jelzik, hogy melyik micsoda, bár a szegfűt magamtól is felismertem :)

 

A harmadik rész a gyerekeknek kedvez. Óriási játszóteret alakítottak ki nekik, rengeteg játékkal, füves és betonos részekkel :)

Eddig sem sokat ücsörögtem a szobámban, de ez a hely még egyel több ok a kimozdulásra :) Az egyetlen negatívuma, hogy bizonyos időszakokban zsúfolásig megtelik emberekkel. De hát ki ne vágyna egy ilyen mesés helyre?! Nem csoda, hogy aki csak teheti itt tölti a szabadidejét ;)

Az otthon itt van

Imádlak Franciaország! Imádok minden egyes pillanatot, minden egyes percet, napot, amit Veled tölthetek, DE Téged sajnos mégsem Magyarországnak hívnak. Gyönyörű itthon az idei ősz, biztos ez is teszi, hogy ilyen szentimentálissá váltam, de akkor is érzem a hatalmas különbséget a kettő között. Itt megnyugszom, ott felpezsdülök, itt élek, ott éltetnek. Igen, itthon vagyok, újra, hisz semmi pénzért nem hagytam volna ki a nagy napot ;) Azért előtte sikerült megint egy olyan igazi, kalandos hazautat produkálnom, szokásosan fél Európán át :)

Október 23. hajnali 4:15. Valami csörög, valami nagyon csörög, valami egyre jobban csörög, de hol?! Hohoooo itt az idő, indulok haza :)) Vekker lenyom, ágyból kipattan és útnak indul. Mivel nem tudtam, hogy a megpakolt bőröndömmel és egyéb holmimmal mennyi időbe fog telni mire leérek a buszmegállóba, így az első busz előtt 45 perccel elindultam, biztos, ami biztos alapon, le ne késsem. -Nem röhögni! Ha lekéstem volna, akkor hívhattam volna taxit, ami kb. 30-40 EUR-ba került volna, hogy kivigyen a világ végén lévő helyre, ahonnan a budapesti buszom indul, szóval jobb félni, mint megijedni alapon időben elindultam hozzá :)

Helyi járat teljesítve :) Következő megmérettetés az Eurolines Románia busz megtalálása a semmi kellős közepén. De konkrétan ott. Az Eurolinesnak 2 irodája van Nizzában: egy a központban, egy pedig a város szélén. Nah és honnan indul a pesti busz? Persze, hogy a város széli megállóból....Kelet-Európa lehetőleg a városba se tegye be a lábát. Vagyis bejöhet, de aztán menjen is haza. Egyébként tényleg, egészen addig nagyon szívesen látnak, még azt nem mondod, hogy te ott szeretnél élni a későbbiekben. Szóval ezt senkinek nem tanácsolnám, hogy eljátsza.

6:15-kor végre befutott a buszom. Nem is tudom mi lett volna, ha késik. Lehet, hogy szívrohamot kapok, hogy nem-e lekéstem vagy valami. Persze megkérdezni senkit nem tudok, mert az iroda 10-kor nyit, a hely meg, mint mondtam a semmi kellős közepén található. Nah mindegy. Szerencsére minden rendben volt. Persze nem repestek a román sofőrök egy magyar érkezésétől, de hát mit tehettek, muszáj volt felvenniük. Érdekes módon az első ajtón nem szállhattam fel, de Szlovéniában erre is megtaláltam a választ, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Szóval a hátsó ajtón felszállva szembesültem a ténnyel, hogy valószínűleg egyetlen magyar sincs rajtam kívül a buszon, csakis rengeteg román munkásember, meg pár olasz a busz elején. Éljen! Mi másra is vágytam volna...Persze inkább az olaszok felé ültem, minthogy a busz hátsó részébe...Az egyedüli magyar érzetem egészen Torino-ig kitartott, amikor is egyszer csak azt hallottam a busz hátsó feléből, hogy idézem "Én még nem ismertem olyan székelyt, aki ne szeretné a töményet". Nah ekkor végre megnyugodtam :) mégsem vagyok teljesen egyedül. Ráadásul itt felszállt egy 60 éves magyar nagyi is, akkor rögtön ki is szúrt engem, így hazáig szórakoztatott. Vagy inkább beparáztatott, hisz azóta tartok a visszameneteltől. Elmesélte, hogy neki kifelé 3 órát késett a busz, mert a határon kipakoltatták őket. Minden információ, minden nélkül várt a Népligetben, kint a hidegben, mivel akkor már a váróterem sem volt nyitva és nem is engedték be őket...Emellett végig beszélt hozzám, de mindig úgy kezdte, hogy jaj, nem akarlak ám zavarni, hagylak tanulni, de.... :) Szóval a nap folyamán a szakadó esőben nagy nehezen átkevergőztünk Olaszországon. Éjjel megérkezvén Szlovéniába, 6 új embert vettünk fel, akik miatt én nem ülhettem az első 2 sor egyikébe sem, hisz, mint kiderült, nekik volt lefoglalva. Jelezném, hogy Szlovéniában egyáltalán nincs hivatalos megállója a busznak, de kifelé és hazafelé is megálltunk fel-, illetve letenni embereket - gondolom némi zsebpénzért...

Csütörtökön hajnali 6 óra helyett, már hajnali 3:45-kor a népligeti pályaudvaron álldogáltam, ahol akármennyire hideg is volt, mégiscsak itthon voltam. Ennek ellenére útitársam nem győzött háborogni, hogy mi az, hogy már ilyen korán hazaértünk, ahelyett, hogy örült volna neki....Tény, hogy mikor már 6 órája nem állt meg egyetlen pihenőre sem a busz, de végig repesztettünk az autópályán, akkor én is elkezdtem imádkozni, hogy csak egyben érjek haza. Nah mindegy, némi zsörtölődés után kellően lefoglalta magát egy másik nagyival, némi politikai párbaj formájában :) Eléggé vicces volt, ahogy egy kőkemény "gyurcsányista" néni és egy "nemszavazoksenkire" néni hajnalban nyírja egymást. Én csak mosolyogtam a kabátomba bújva és élveztem, hogy egyben hazaértem és hogy újra magyarul beszélnek körülöttem.

És eljött a Péntek, október 25. piros betűs ünnep :)  Reggel már úgy keltem, hogy "Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod..." Felvirradt azon reggel, amikor is átveszem az elmúlt 4 év termését, a szépséges négyes Külkeres diplomám, mely szerint hivatalosan is közgazdásszá váltam. Nagyon vártam már, ebből kifolyólag nagyon izgultam is. De szerencsére minden jól sikerült, nem buktam fel az emelvényen és végül a sapim sem hagytam el. Jó volt újra látni a többieket és úgymond elköszönni Mátyásföldtől és a Külkertől. Mindent egybevetve én szerettem odajárni, szerettem az iskolát - nah jó, a TO-s néniket nem feltétlenül sorolnám ide - és szerettem az egész hangulatát. Ennek most vége, egy újabb korszak lezárult. Hazajövetelem után ténylegesen jöhet az a bizonyos nagybetűs ÉLET!

Most még pár napig élvezem az itthonlétet, hogy majd kedd este újra a nyakamba vehessem Európát és visszaindulhassak imádott Nizzámba, ahol még rengeteg kaland és tennivaló vár rám. ;) Karácsonykor jövök! Puszi :*

A varázsszó, avagy az Erasmusosok élete

Pénteken ünneplem itt létem első hónapjának végét :) (tuti meglepem magam valamivel, legvalószínűbb egy cannesi kirándulás, de majd meglátjuk) Szóval az elmúlt egy hónap alatt rengeteg minden történt. Elkezdtem a sulit, sok szép helyen jártam és úgy érzem sikeresen beilleszkedtem egy teljesen más világba. Egy dolog azonban állandóan visszaköszön: Az Erasmus státusz. Mintha ez valami teljesen megkülönböztetett, kiváltságos dolog lenne. A legelső nap mikor megérkeztem az itteni koordinátoraimhoz, hogy beiratkozzam a suliba, majdnem leszedték a fejem, hogy mi az, hogy csak szeptember 19-én akarom ezt megtenni. Majd miután kiderült, hogy Erasmusos vagyok, jót nevettek az egészen és azt ajánlották, hogy bárhova megyek ez legyen a legelső mondatom: Je suis Erasmus. Ekkor még azt gondoltam, hogy nah persze, majd bárkit is fog ez érdekelni...de tévedtem, már megint :)

Tulajdonképpen úgy érzem, hogy ez a státusz olyan, mintha legalább 1 millió dollárom lenne és amire csak kinyitom a szám, az nekem magától értetődő. Csak, hogy egy-két példát is említsek. A nyelvoktatás itt úgy zajlik, hogy a franciák tesztet írnak, majd a szintjük szerint csoportokba osztják őket. Eddig semmi extra. Viszont mivel én Erasmusos vagyok, így bármelyik csoportba járhatok, ahova csak kedvem támad. Első héten ki is találtam, hogy akkor péntek fél 3. A következő héten, azonban kiderült, hogy a pénteki órák mégsem lesznek jók nekem (részben a tanáron múlott, mert annyira rugalmatlan, bunkó és lekezelő volt). Ekkor meg akartam beszélni vele, hogy csoportot cseréljek, hisz én Erasmusos vagyok nekem lehet :) Persze nem akarta engedni, mondván, hogy őt nem érdekli, ki vagyok, mi vagyok, nincs csere és kész. Ekkor jöttek képbe a koordinátoraim. Egy varázsütésre elintézték az egészet, hiszen mivel Erasmusos vagyok, kb. oda és akkor járok, ahova és amikor akarok. Ugrálhatok a különböző képzések és a különböző órák között, persze a realitás határain belül. 

A másik eset az egyik gyakorlati órámhoz kapcsolódik. Ezek az órák többségiben pénteken vannak és az a legfőbb ismertetőjük, hogy TILOS a hiányzás, de tényleg. 1 hiányzás és buktak az egész kurzust. Kivéve persze az Erasmusosokat :D Ezáltal nem 1, hanem rögtön 2 órát is kihagyhatok, hisz a jövő hét közepén utazom haza *-*, novemberben pedig irány Párizs *-* Szóval tényleg olyan ez, mint valami varázsszó. 

Azt hiszem jól megtanultam a leckét, bármit is szeretnék intézni a suliban, a legelső mondatom így hangzik: Je suis Erasmus :)

Viszont, hogy ne csak a sulis oldalát nézzük az Erasmus életnek: Nem telik el úgy este, hogy ne szerveznének valamelyik szórakozóhelyre valamilyen összejövetelt sorstársaimnak és nekem. Salsa este, karaoke este, Each One Teach One este és még sorolhatnám. Megállás nélkül minden este buli van valahol. Ha nem lennének reggel 9-től óráim, még lehet, hogy sűrűbben is látogatnám őket, de így...(bár szerintem ott melegebb van, mint a szobámban, ahol még nincs fűtés, így jelenleg kardigánban és 3 takaró alatt alszom esténként, szóval lehet meg kéne fontolnom, hogy inkább bulizzak, a jó meleg szórakozóhelyeken :))) Egyébként jól meg kell gondolni, hogy hogyan választod ki az esti bulihelyed. Az egy dolog, hogy Erasmusosként minden szórakozóhelyen tárt karokkal fogadnak. De igazából nem is annyira téged, mint a pénzed. Csak egy kis ízelítő az árakból: Sör - kb. 6 EUR, Koktél kb. 3 EUR - határ a csillagos ég, 

Rövidek - 5 EUR-tól ésatöbbi...

Jah és ha már az áraknál tartunk, megosztom veletek hétvégi tapasztalataim is. Otthon elvileg legtöbbször azért kajálunk a Mekiben vagy a KFC-ben vagy hasonló gyorséttermekben, mert OLCSÓ. Na ez itt nem mondható el. Szombaton 7, vasárnap 6,5 EUR-t költöttem el a fentebb említett helyeken, kb. ugyanazért, amiért otthon a megszokott párszázas, vagy B-smart menüket kaphatnám meg...Arról már ne is beszéljek, hogy itt nem is ismerik a "párszázas" menüket, pedig elvileg ők is benne vannak a válságban, de nyakig ám! Egyébként ezt egészen addig nem vagyok hajlandó elhinni, amíg minden hétvégén, minden bolt tele van emberekkel, az utcán pedig folyton beleütközöl a hatalmas táskáikba, amiket a különböző butikokban szedtek össze. És nem 1-1 Zara, Pimkie vagy hasonló táskával rohangálnak, hanem kb. annyival, hogy külön futár kellene utánuk. Szóval ennyit a nagy francia gazdasági válságról...

És most, egy másik Erasmusos teendőmnek eleget téve nekilátok felkészülni a holnapi napra, vagyis más néven tanuljunk egy kicsit :)))))

A NYUGAT

Igen, így csupa, csupa nagybetűvel! De nem csak az anyagiak miatt gondolom, hogy ez valóban az a bizonyos, otthon sokak által emlegetett NYUGAT. Ma - ittlétem óta sokadjára - találkoztam olyan mentalitással, amit igazán eltanulhatnánk ott Közép-Európában is.

 

Drága villamosom (itt egyetlen vonal van 1 millió főre, metró hálózat nélkül, mégis sokkal koordináltabban működik minden, mint nálunk a 3 metróval és számtalan villamossal) a délután során műszaki okok miatt nem közlekedett. Otthon mi történik ilyen esetben? Mindenki elkezd átkozódni, zsörtölődni, hogy mi az, hogy neki gyalog kell mennie vagy a pótlóbuszra átszállnia...Ezzel szemben itt még pótlóbusz sincs. A világ legtermészetesebb dolga, hogy az emberek elindulnak gyalog a 3-4 megállóval távolabbi helyre, ahol a villamosra visszaszállva folytathatják útjukat. És ezt nem csak a fiatalok teszik, hanem minden korosztály. Ilyenkor az amúgy is szűk kis utca megtelik nyüzsgő emberek sokaságával és valami olyan hangulattal, amit egyszerűen nem tudok leírni. Amikor nem aggódsz amiatt, hogy basszus mi az, hogy nem jár a villamos, hanem a várost, a kirakatokat, az embereket nézegetve, élvezve a napsütést egyszerűen csak elindulsz és a végén lehet, hogy még  tovább sétálsz, mint ahogy muszáj lenne, mert teljesen feltöltődsz energiával, pezsgéssel, de ugyanakkor olyan fajta nyugalommal, amit eddig még nem volt szerencsém megismerni. Imádom ezt a mentalitást!!! Remélem sikerül magammal hazavinni és - ami a legfontosabb - megtartani az otthoni hétköznapok során is.

A másik szívem csücske dolog, ami nagyon irigylésre méltó az a Vélo Bleu rendszerük. Nizzában körülbelül minden második sarkon van ilyen kihelyezett bicikli kölcsönző, amit elvileg már nálunk is terveznek kiépíteni. Innen rendkívül barátságos áron (1 EUR / nap, 5 EUR / hét, 10 EUR / hónap és 20 EUR / év) lehet szerezni csodaszép kék bicikliket. Éjjel-nappal használhatod, bárhol visszaadhatod - tehát nem kell a kiindulási ponthoz visszakerekezned - és közben még sportolsz is. Az egyetlen negatívuma, hogy francia bankkártya szükséges hozzá, illetve nem szükséges, de ennek hiányában egy 100 EUR-os depozitot zárolnak a számládon, amit persze a bicikli visszaszolgáltatásakor feloldanak.Sajna még nem tudtam kipróbálni, de a hétvégére tervbe van véve egy kis part menti kerekezés  :))))

Tegnap reggel teljesen spontán kikötöttem a virág és gyümölcs piacon. Az árakról inkább nem beszélnék :D - legyen elég annyi, hogy 3,5 EUR-ért vettem egy doboz málnát -, de a hangulat az valami mesés. Rengeteg árus, termék és még több turista. Volt olyan gyümölcs (legalábbis gondolom, hogy gyümölcs volt), amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda :) És az a temérdek mennyiségű vágott és csokorba szedett virág! Elképesztő illatok terjengtek, el se akartam jönni :)

Persze a NYUGAT jelzőt az anyagi javak miatt is használom a városra. Például teljesen magától értetődő, hogy a városban Segway-en közlekednek a rendőrök, vagy hogy a suliban a diákok 80%-ra Apple, Mac vagy egyéb laptopon jegyzetel és közben a legújabb Iphone-ját nyomogatja. Ugyanakkor pont ma fedeztem fel azt is, hogy a suliban lévő automaták mennyire olcsók :O Megkockáztatom, hogy meg némelyik otthoninál is olcsóbb!

Mindent egybevetve még mindig úgy érzem mintha álmodnék. A nehézségek ellenére is - mert persze, azok is vannak - itt is ugyanúgy, mint otthon, vagy a világ bármely más részén. Ezek azonban csak kihívások, amik mind arra várnak, hogy megoldjam őket és amikből mellesleg mindig tanulok valamit. De ez egy másik történet, amivel igyekszem hamarosan jelentkezni ;)