Az Édenkert újra nyitva

6 napos magyarországi kiruccanásom után hatalmas meglepetés fogadott Nizzában. Végre lebontották a Massena körüli kerítéssort és elénk tárulhatott maga a Paradicsom

Mióta itt vagyok, nem láttam mást a térből, csak a rengeteg munkást, a gépeket és a sok-sok kerítést. De mára ez megváltozott és egy gyönyörű park lett a helyén tele szebbnél szebb növényekkel és hatalmas füves területtel, ahol igazán kellemes környezetben érezhetjük magunkat. És mindez a városközpontban! Tudják ezek a franciák, hogyan kell hangulatot teremteni!

Mind a három különálló rész kerítéssel van körbekerítve annak érdekében, hogy éjjel se tegyenek kárt benne. Az első rész egy olyan terület, ahol éjjel szökőkútként tör fel a víz, körülötte pedig pálmafák és padok sorakoznak, hogy az idők végezetéig élvezhessük a látványt.

A második rész egy hatalmas botanikus kert szerű füves terület, tele piknikező emberekkel és különféle művészekkel. Ma például festőkkel találkoztam, akik épp az új parkot örökítették meg. A park két oldalán pedig növényeket ültettek. A járda szélén kis táblákkal jelzik, hogy melyik micsoda, bár a szegfűt magamtól is felismertem :)

 

A harmadik rész a gyerekeknek kedvez. Óriási játszóteret alakítottak ki nekik, rengeteg játékkal, füves és betonos részekkel :)

Eddig sem sokat ücsörögtem a szobámban, de ez a hely még egyel több ok a kimozdulásra :) Az egyetlen negatívuma, hogy bizonyos időszakokban zsúfolásig megtelik emberekkel. De hát ki ne vágyna egy ilyen mesés helyre?! Nem csoda, hogy aki csak teheti itt tölti a szabadidejét ;)

Az otthon itt van

Imádlak Franciaország! Imádok minden egyes pillanatot, minden egyes percet, napot, amit Veled tölthetek, DE Téged sajnos mégsem Magyarországnak hívnak. Gyönyörű itthon az idei ősz, biztos ez is teszi, hogy ilyen szentimentálissá váltam, de akkor is érzem a hatalmas különbséget a kettő között. Itt megnyugszom, ott felpezsdülök, itt élek, ott éltetnek. Igen, itthon vagyok, újra, hisz semmi pénzért nem hagytam volna ki a nagy napot ;) Azért előtte sikerült megint egy olyan igazi, kalandos hazautat produkálnom, szokásosan fél Európán át :)

Október 23. hajnali 4:15. Valami csörög, valami nagyon csörög, valami egyre jobban csörög, de hol?! Hohoooo itt az idő, indulok haza :)) Vekker lenyom, ágyból kipattan és útnak indul. Mivel nem tudtam, hogy a megpakolt bőröndömmel és egyéb holmimmal mennyi időbe fog telni mire leérek a buszmegállóba, így az első busz előtt 45 perccel elindultam, biztos, ami biztos alapon, le ne késsem. -Nem röhögni! Ha lekéstem volna, akkor hívhattam volna taxit, ami kb. 30-40 EUR-ba került volna, hogy kivigyen a világ végén lévő helyre, ahonnan a budapesti buszom indul, szóval jobb félni, mint megijedni alapon időben elindultam hozzá :)

Helyi járat teljesítve :) Következő megmérettetés az Eurolines Románia busz megtalálása a semmi kellős közepén. De konkrétan ott. Az Eurolinesnak 2 irodája van Nizzában: egy a központban, egy pedig a város szélén. Nah és honnan indul a pesti busz? Persze, hogy a város széli megállóból....Kelet-Európa lehetőleg a városba se tegye be a lábát. Vagyis bejöhet, de aztán menjen is haza. Egyébként tényleg, egészen addig nagyon szívesen látnak, még azt nem mondod, hogy te ott szeretnél élni a későbbiekben. Szóval ezt senkinek nem tanácsolnám, hogy eljátsza.

6:15-kor végre befutott a buszom. Nem is tudom mi lett volna, ha késik. Lehet, hogy szívrohamot kapok, hogy nem-e lekéstem vagy valami. Persze megkérdezni senkit nem tudok, mert az iroda 10-kor nyit, a hely meg, mint mondtam a semmi kellős közepén található. Nah mindegy. Szerencsére minden rendben volt. Persze nem repestek a román sofőrök egy magyar érkezésétől, de hát mit tehettek, muszáj volt felvenniük. Érdekes módon az első ajtón nem szállhattam fel, de Szlovéniában erre is megtaláltam a választ, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Szóval a hátsó ajtón felszállva szembesültem a ténnyel, hogy valószínűleg egyetlen magyar sincs rajtam kívül a buszon, csakis rengeteg román munkásember, meg pár olasz a busz elején. Éljen! Mi másra is vágytam volna...Persze inkább az olaszok felé ültem, minthogy a busz hátsó részébe...Az egyedüli magyar érzetem egészen Torino-ig kitartott, amikor is egyszer csak azt hallottam a busz hátsó feléből, hogy idézem "Én még nem ismertem olyan székelyt, aki ne szeretné a töményet". Nah ekkor végre megnyugodtam :) mégsem vagyok teljesen egyedül. Ráadásul itt felszállt egy 60 éves magyar nagyi is, akkor rögtön ki is szúrt engem, így hazáig szórakoztatott. Vagy inkább beparáztatott, hisz azóta tartok a visszameneteltől. Elmesélte, hogy neki kifelé 3 órát késett a busz, mert a határon kipakoltatták őket. Minden információ, minden nélkül várt a Népligetben, kint a hidegben, mivel akkor már a váróterem sem volt nyitva és nem is engedték be őket...Emellett végig beszélt hozzám, de mindig úgy kezdte, hogy jaj, nem akarlak ám zavarni, hagylak tanulni, de.... :) Szóval a nap folyamán a szakadó esőben nagy nehezen átkevergőztünk Olaszországon. Éjjel megérkezvén Szlovéniába, 6 új embert vettünk fel, akik miatt én nem ülhettem az első 2 sor egyikébe sem, hisz, mint kiderült, nekik volt lefoglalva. Jelezném, hogy Szlovéniában egyáltalán nincs hivatalos megállója a busznak, de kifelé és hazafelé is megálltunk fel-, illetve letenni embereket - gondolom némi zsebpénzért...

Csütörtökön hajnali 6 óra helyett, már hajnali 3:45-kor a népligeti pályaudvaron álldogáltam, ahol akármennyire hideg is volt, mégiscsak itthon voltam. Ennek ellenére útitársam nem győzött háborogni, hogy mi az, hogy már ilyen korán hazaértünk, ahelyett, hogy örült volna neki....Tény, hogy mikor már 6 órája nem állt meg egyetlen pihenőre sem a busz, de végig repesztettünk az autópályán, akkor én is elkezdtem imádkozni, hogy csak egyben érjek haza. Nah mindegy, némi zsörtölődés után kellően lefoglalta magát egy másik nagyival, némi politikai párbaj formájában :) Eléggé vicces volt, ahogy egy kőkemény "gyurcsányista" néni és egy "nemszavazoksenkire" néni hajnalban nyírja egymást. Én csak mosolyogtam a kabátomba bújva és élveztem, hogy egyben hazaértem és hogy újra magyarul beszélnek körülöttem.

És eljött a Péntek, október 25. piros betűs ünnep :)  Reggel már úgy keltem, hogy "Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod..." Felvirradt azon reggel, amikor is átveszem az elmúlt 4 év termését, a szépséges négyes Külkeres diplomám, mely szerint hivatalosan is közgazdásszá váltam. Nagyon vártam már, ebből kifolyólag nagyon izgultam is. De szerencsére minden jól sikerült, nem buktam fel az emelvényen és végül a sapim sem hagytam el. Jó volt újra látni a többieket és úgymond elköszönni Mátyásföldtől és a Külkertől. Mindent egybevetve én szerettem odajárni, szerettem az iskolát - nah jó, a TO-s néniket nem feltétlenül sorolnám ide - és szerettem az egész hangulatát. Ennek most vége, egy újabb korszak lezárult. Hazajövetelem után ténylegesen jöhet az a bizonyos nagybetűs ÉLET!

Most még pár napig élvezem az itthonlétet, hogy majd kedd este újra a nyakamba vehessem Európát és visszaindulhassak imádott Nizzámba, ahol még rengeteg kaland és tennivaló vár rám. ;) Karácsonykor jövök! Puszi :*

A varázsszó, avagy az Erasmusosok élete

Pénteken ünneplem itt létem első hónapjának végét :) (tuti meglepem magam valamivel, legvalószínűbb egy cannesi kirándulás, de majd meglátjuk) Szóval az elmúlt egy hónap alatt rengeteg minden történt. Elkezdtem a sulit, sok szép helyen jártam és úgy érzem sikeresen beilleszkedtem egy teljesen más világba. Egy dolog azonban állandóan visszaköszön: Az Erasmus státusz. Mintha ez valami teljesen megkülönböztetett, kiváltságos dolog lenne. A legelső nap mikor megérkeztem az itteni koordinátoraimhoz, hogy beiratkozzam a suliba, majdnem leszedték a fejem, hogy mi az, hogy csak szeptember 19-én akarom ezt megtenni. Majd miután kiderült, hogy Erasmusos vagyok, jót nevettek az egészen és azt ajánlották, hogy bárhova megyek ez legyen a legelső mondatom: Je suis Erasmus. Ekkor még azt gondoltam, hogy nah persze, majd bárkit is fog ez érdekelni...de tévedtem, már megint :)

Tulajdonképpen úgy érzem, hogy ez a státusz olyan, mintha legalább 1 millió dollárom lenne és amire csak kinyitom a szám, az nekem magától értetődő. Csak, hogy egy-két példát is említsek. A nyelvoktatás itt úgy zajlik, hogy a franciák tesztet írnak, majd a szintjük szerint csoportokba osztják őket. Eddig semmi extra. Viszont mivel én Erasmusos vagyok, így bármelyik csoportba járhatok, ahova csak kedvem támad. Első héten ki is találtam, hogy akkor péntek fél 3. A következő héten, azonban kiderült, hogy a pénteki órák mégsem lesznek jók nekem (részben a tanáron múlott, mert annyira rugalmatlan, bunkó és lekezelő volt). Ekkor meg akartam beszélni vele, hogy csoportot cseréljek, hisz én Erasmusos vagyok nekem lehet :) Persze nem akarta engedni, mondván, hogy őt nem érdekli, ki vagyok, mi vagyok, nincs csere és kész. Ekkor jöttek képbe a koordinátoraim. Egy varázsütésre elintézték az egészet, hiszen mivel Erasmusos vagyok, kb. oda és akkor járok, ahova és amikor akarok. Ugrálhatok a különböző képzések és a különböző órák között, persze a realitás határain belül. 

A másik eset az egyik gyakorlati órámhoz kapcsolódik. Ezek az órák többségiben pénteken vannak és az a legfőbb ismertetőjük, hogy TILOS a hiányzás, de tényleg. 1 hiányzás és buktak az egész kurzust. Kivéve persze az Erasmusosokat :D Ezáltal nem 1, hanem rögtön 2 órát is kihagyhatok, hisz a jövő hét közepén utazom haza *-*, novemberben pedig irány Párizs *-* Szóval tényleg olyan ez, mint valami varázsszó. 

Azt hiszem jól megtanultam a leckét, bármit is szeretnék intézni a suliban, a legelső mondatom így hangzik: Je suis Erasmus :)

Viszont, hogy ne csak a sulis oldalát nézzük az Erasmus életnek: Nem telik el úgy este, hogy ne szerveznének valamelyik szórakozóhelyre valamilyen összejövetelt sorstársaimnak és nekem. Salsa este, karaoke este, Each One Teach One este és még sorolhatnám. Megállás nélkül minden este buli van valahol. Ha nem lennének reggel 9-től óráim, még lehet, hogy sűrűbben is látogatnám őket, de így...(bár szerintem ott melegebb van, mint a szobámban, ahol még nincs fűtés, így jelenleg kardigánban és 3 takaró alatt alszom esténként, szóval lehet meg kéne fontolnom, hogy inkább bulizzak, a jó meleg szórakozóhelyeken :))) Egyébként jól meg kell gondolni, hogy hogyan választod ki az esti bulihelyed. Az egy dolog, hogy Erasmusosként minden szórakozóhelyen tárt karokkal fogadnak. De igazából nem is annyira téged, mint a pénzed. Csak egy kis ízelítő az árakból: Sör - kb. 6 EUR, Koktél kb. 3 EUR - határ a csillagos ég, 

Rövidek - 5 EUR-tól ésatöbbi...

Jah és ha már az áraknál tartunk, megosztom veletek hétvégi tapasztalataim is. Otthon elvileg legtöbbször azért kajálunk a Mekiben vagy a KFC-ben vagy hasonló gyorséttermekben, mert OLCSÓ. Na ez itt nem mondható el. Szombaton 7, vasárnap 6,5 EUR-t költöttem el a fentebb említett helyeken, kb. ugyanazért, amiért otthon a megszokott párszázas, vagy B-smart menüket kaphatnám meg...Arról már ne is beszéljek, hogy itt nem is ismerik a "párszázas" menüket, pedig elvileg ők is benne vannak a válságban, de nyakig ám! Egyébként ezt egészen addig nem vagyok hajlandó elhinni, amíg minden hétvégén, minden bolt tele van emberekkel, az utcán pedig folyton beleütközöl a hatalmas táskáikba, amiket a különböző butikokban szedtek össze. És nem 1-1 Zara, Pimkie vagy hasonló táskával rohangálnak, hanem kb. annyival, hogy külön futár kellene utánuk. Szóval ennyit a nagy francia gazdasági válságról...

És most, egy másik Erasmusos teendőmnek eleget téve nekilátok felkészülni a holnapi napra, vagyis más néven tanuljunk egy kicsit :)))))

A NYUGAT

Igen, így csupa, csupa nagybetűvel! De nem csak az anyagiak miatt gondolom, hogy ez valóban az a bizonyos, otthon sokak által emlegetett NYUGAT. Ma - ittlétem óta sokadjára - találkoztam olyan mentalitással, amit igazán eltanulhatnánk ott Közép-Európában is.

 

Drága villamosom (itt egyetlen vonal van 1 millió főre, metró hálózat nélkül, mégis sokkal koordináltabban működik minden, mint nálunk a 3 metróval és számtalan villamossal) a délután során műszaki okok miatt nem közlekedett. Otthon mi történik ilyen esetben? Mindenki elkezd átkozódni, zsörtölődni, hogy mi az, hogy neki gyalog kell mennie vagy a pótlóbuszra átszállnia...Ezzel szemben itt még pótlóbusz sincs. A világ legtermészetesebb dolga, hogy az emberek elindulnak gyalog a 3-4 megállóval távolabbi helyre, ahol a villamosra visszaszállva folytathatják útjukat. És ezt nem csak a fiatalok teszik, hanem minden korosztály. Ilyenkor az amúgy is szűk kis utca megtelik nyüzsgő emberek sokaságával és valami olyan hangulattal, amit egyszerűen nem tudok leírni. Amikor nem aggódsz amiatt, hogy basszus mi az, hogy nem jár a villamos, hanem a várost, a kirakatokat, az embereket nézegetve, élvezve a napsütést egyszerűen csak elindulsz és a végén lehet, hogy még  tovább sétálsz, mint ahogy muszáj lenne, mert teljesen feltöltődsz energiával, pezsgéssel, de ugyanakkor olyan fajta nyugalommal, amit eddig még nem volt szerencsém megismerni. Imádom ezt a mentalitást!!! Remélem sikerül magammal hazavinni és - ami a legfontosabb - megtartani az otthoni hétköznapok során is.

A másik szívem csücske dolog, ami nagyon irigylésre méltó az a Vélo Bleu rendszerük. Nizzában körülbelül minden második sarkon van ilyen kihelyezett bicikli kölcsönző, amit elvileg már nálunk is terveznek kiépíteni. Innen rendkívül barátságos áron (1 EUR / nap, 5 EUR / hét, 10 EUR / hónap és 20 EUR / év) lehet szerezni csodaszép kék bicikliket. Éjjel-nappal használhatod, bárhol visszaadhatod - tehát nem kell a kiindulási ponthoz visszakerekezned - és közben még sportolsz is. Az egyetlen negatívuma, hogy francia bankkártya szükséges hozzá, illetve nem szükséges, de ennek hiányában egy 100 EUR-os depozitot zárolnak a számládon, amit persze a bicikli visszaszolgáltatásakor feloldanak.Sajna még nem tudtam kipróbálni, de a hétvégére tervbe van véve egy kis part menti kerekezés  :))))

Tegnap reggel teljesen spontán kikötöttem a virág és gyümölcs piacon. Az árakról inkább nem beszélnék :D - legyen elég annyi, hogy 3,5 EUR-ért vettem egy doboz málnát -, de a hangulat az valami mesés. Rengeteg árus, termék és még több turista. Volt olyan gyümölcs (legalábbis gondolom, hogy gyümölcs volt), amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda :) És az a temérdek mennyiségű vágott és csokorba szedett virág! Elképesztő illatok terjengtek, el se akartam jönni :)

Persze a NYUGAT jelzőt az anyagi javak miatt is használom a városra. Például teljesen magától értetődő, hogy a városban Segway-en közlekednek a rendőrök, vagy hogy a suliban a diákok 80%-ra Apple, Mac vagy egyéb laptopon jegyzetel és közben a legújabb Iphone-ját nyomogatja. Ugyanakkor pont ma fedeztem fel azt is, hogy a suliban lévő automaták mennyire olcsók :O Megkockáztatom, hogy meg némelyik otthoninál is olcsóbb!

Mindent egybevetve még mindig úgy érzem mintha álmodnék. A nehézségek ellenére is - mert persze, azok is vannak - itt is ugyanúgy, mint otthon, vagy a világ bármely más részén. Ezek azonban csak kihívások, amik mind arra várnak, hogy megoldjam őket és amikből mellesleg mindig tanulok valamit. De ez egy másik történet, amivel igyekszem hamarosan jelentkezni ;)

Impossible is Nothing!

El sem hiszem, hogy még csak 2 hete vagyok itt! Minden olyan, mintha hónapok óta sodorna magával.  Úgy érzem mindenkit évek, de legalábbis hónapok óta ismerek! A valóság azonban, hogy még CSAK 2 hete vagyok itt, de máris annyi minden történt, hogy egész könyvet írhatnék belőle. 

 

Nem mellesleg eltelt egy újabb sulis hét is. Kezdem elhinni, hogy sikerülhetnek a vizsgáim és megvolt az első teljes egészében leírt francia mondatom is :) Jár a vállveregetés ;) (Ehhez tudni kell, hogy a legtöbb órámon az a tanárok mániája, hogy diktálnak. Ez tök jó lenne, ha mindezt olyan tempóban tennék, hogy ne az legyen, hogy leírok 1 szót és már hattal arrébb tartanak…) Szerencsére sikerült összebarátkoznom egy francia lánnyal is, aki szorgosan küldözgeti nekem a jegyzeteit. De persze tényleg igyekszem sajátokat gyártani :)

 

Ma végre megtudtuk a francia tesztek eredményeit és jövő héttől jöhetnek az ingyenes francia órák is, amiről, mint kiderült, oklevelet is fogunk kapni a végén (persze ha bejárunk, ami nekem feltett szándékom ). Az egyetlen bibi, hogy pont kedden délután-este vannak az órák, pedig direkt úgy csináltam az órarendem, hogy aznap ne legyen semmi…Nem baj, ahogy anyukám mondaná kell egy kis friss levegő :)

Végre megérkezett a francia bankkártyám is :D Mondjuk úgy elég nehéz szülés volt a számlanyitás. Ez az egy dolog, amit szerettem volna angolul elintézni, mert ezen a téren kissé hiányos a francia tudásom, meg úgy gondoltam ez olyan téma, amiben biztosra szeretnék menni.

Megérkezésem másnapján ugye bementem az ajánlott bankba (ahol elvileg csak 1 EUR a kolibiztosítás is, aztán a végén havi 4,5 lett belőle, amit persze a 10. hónap végén visszautalnak és akkor tényleg 1 EUR lesz, de én csak 4 hónapig leszek itt…), hogy megcsináltassam a tuti kis kártyám. Bemegyek, szétnézek, teljesen jól szituált, értelmesnek és segítőkésznek tűnő pasi foglalkozik épp két Erasmusos lánnyal. Ohh mondom pöpec, teljesen jó lesz ő nekem :) Persze, már megint nem jött be amit elképzeltem. Sikeresen a kolléganőjéhez kerültem, aki nem akarta elhinni, hogy értem amit mond franciául, így végül angol és francia vegyes mondatokat gyártott nekem  (angolul persze nem beszélt valami jól, így arra esélyem sem volt). Mondanom sem kell, hogy mennyire hasznos volt így….az azóta eltelt 2 hét arról szólt, hogy különböző papírokkal járkáltam vissza, hogy minden meglegyen a drága kártyámhoz. De végre megérkezett és igazából nagyon menőn néz ki, szóval lehet, hogy megbocsátok a csajnak, feltéve, ha nem kell már vele ügyet intéznem. Inkább megvárom, még a pasinál kerülök sorra, mert mint kiderült, ő beszél angolul is ;)

Ezen felül elintéztem a héten a CAF-ot is. Náluk lehet igényelni az úgynevezett lakhatási támogatást. Miután meguntam a többiekre való várakozást, hogy mikor szerveznek majd valamit, valakit aki segít, inkább nekiláttam magam intézni. Szerencsére a fb-s hirdetésemre jelentkezett egy srác, aki elmondta, hogyan tudom neten kitölteni a papírokat, amiket a végén csak ki kell nyomtatnom, dedikálnom, csatolni a sulis, kolis és egyéb papírokat és már kész is. Nagyon nagyon hálás voltam neki ezért, mert a hivatalosan szervezett találkozósok valami 11 oldalast kinyomtatott papírt akartak velem kitöltetni. Bár a CAF irodában is azt mondták, hogy inkább online, mert az sokkal gyorsabb. Szóval kitöltöttem, kinyomtattam, csatoltam, majd elmentem a kis irodájukba, hogy leadjam. Tiszta furi volt az otthonihoz képest. Itt 2 sor volt, az egyik arra várt, hogy sorszámot kapjon, a másik meg arra, hogy behívják a kis irodákba a sorszámát. Mikor ezt megláttam, azt hittem sosem fogok onnan elszabadulni. De szerencsére egész jól megúsztam, kb. 45 perc alatt végeztem mindkét sorral és az ügyintéző néni is olyan kedves és cuki volt :)

Úgy érzem sikerült igazán talpra esnem, még itt is. És, ez most csöpögős lesz, úgyhogy aki nem bírja az lapozzon tovább, köszönök mindent az anyukámnak, hisz nélküle nem az lennék, aki vagyok, nem lennék képes itt is ugyanolyan lelkesedéssel és elszántsággal csinálni mindent, mint otthon és nem tudtam volna mindazt elérni az életben amit eddig sikerült. 

Nem feltétlenül csak átok mindig mindent tudni, még akkor sem, ha néha hülyén néznek rám, amikor olyan dolgokat tudok, vagy olyan kérdésekre tudok válaszolni, amikre mások nem. És mikor a bolgár lány azt meséli, hogy ő már az első nap bőgött és haza akart menni, mert azt sem tudta hol van, merre induljon, akkor én büszkén húzom ki magam, hogy velem ilyen nem történt, mert én erre az utazásra is felkészültem és eddig semmi olyannal nem találkoztam, ami miatt egy pillanatra is megfordult volna a fejemben, hogy rossz döntést hoztam, mikor Erasmusosnak jelentkeztem!

 

Most pedig lassan indulok a Welcome Day-re a kis üdvözlő csomagomért, majd a Welcome Night-ra a kis üdvözlő italomért :) Mert ugyebár hivatalosan az Erasmusosok számára még csak ma kezdődött a suli :)

See you later guys ;)